Túranaptár A túrákról általában A túravezető Kapcsolat
Középkori várak, templomok… Romtúrák a Balatonnál Lóczy István Túra a Tátikára A római katolikus templomtól indulunk (Fő u. 20.) Ez az egyik legértékesebb Árpád-kori templomunk. A településről kisétálva egy erdőbe érkezünk, utunkat vaskori sírhalmok maradványai szegélyezik (mintegy háromszáz van belőlük). Tátika várának egykori nagyságát és jelentőségét még mai romjai is jól érzékeltetik. Miközben felidézzük a vár múltját, a Keszthelyi-hegységre nyíló kitűnő panorámában is részünk lesz. Miközben a Vár-réten már visszafelé haladunk, elmegyünk a 13 vaskori fejedelmi sírhalom mellett is, majd visszaérkezünk Zalaszántóra.